Mikor meghallottam a hangod a telefonban már tudtam, nem is kellett kimondanod egészen biztos voltam benne hogy történt valami ami miatt nem fogunk tudni találkozni aznap. Mitől más? Nem tudom, nem tudom elmondani. De talán úgy tudnám legjobban leírni hogy amikor így meghallom rögtön érzem hogy fáj. Egészen belül, valahol a gyomrom legmélyén azonnal ott a teljes bizonyosság. És most ahogy azt leírtam jöttem rá hogy honnan maradt meg ez a hangszín, és honnan ismerem fel azonnal tűéles pontossággal. Tavaly azon az éjszakán aminek folytatásaként jó ötletnek tartottam egy másik pasinál landolni..., tudjuk mi lett belőle. Pontosan ilyen volt a hangod akkor is amikor felhívtál hogy nem tudsz elindulni. Nem gondoltam hogy ez ilyen mélyen beégett.
És most szerdán, igen volt egy pár perc amíg gyűlöltelek. Kattogott az agyam, hogy basszus, ezt nem hiszem el. Folyamatosan alkalmazkodom a családodhoz, a munkádhoz, a mindenféle programjaidhoz és semmi mást nem várok el cserébe csak azt hogy érezzem hogy számítok, hogy fontos vagyok neked. Olyan jó napom volt, sokkal jobban alakult a megbeszélés mint vártam és annyira szerettem volna elmondani. Szerettelek volna megcsókolni, a fürkésző tekintetedet magamon érezni miközben mesélek. Ehelyett félretolhatónak éreztem magam.
Aztán eltelt néhány perc, kicsit lecsillapodtam és rájöttem hogy mekkora hülye vagyok. Pont ez az egyik dolog amit annyira szeretek benned, hogy ők ennyire középpontban vannak. Szeretem ahogy beszélsz róluk, ahogy ki tudod mutatni hogy szereted őket. Majd tovább gondoltam, és már nem is értettem hogy fordulhatott meg a fejemben hogy nem számítok. Annyi, de annyi minden van ami csak az enyém, és olyan sok amit kockáztatsz értem.
Este mikor felhívtál már túl voltam a kis belső vívódásaimon és pontosan ugyanúgy éreztem irántad mint reggel amikor felkeltem. De jó volt hogy éreztem hogy téged is bánt, és nagyon jó hogy elnézést kértél miatta, még akkor is ha tulajdonképpen ez egy olyan dolog volt amiről nem tehet senki. Ott akkor abban a pillanatban úgy éreztem mintha megsimogattál volna miközben beszéltünk. Ennyi kellett, van hogy elég egyetlen szó a jó időben a jó helyen és a világ újra gömbölyű.
Gondolkodtam rajta hogy ezt az egészet egyáltalán elmondjam e neked. Félek egy kicsit hogy érteni fogod e, hogy pontosan azt fogod e érteni amit érzek. De bíznom kell benned annyira hogy hihessem hogy igen, vagy ha mégsem akkor megkérdezed ami nem tiszta. Sokkal mélyebbre jutottunk egymásban mint ahogy eredetileg terveztük, a jelenlegi felállásba ez már bele kell férjen. (remélem...)
Utolsó kommentek