Majdnem azzal kezdtem hogy ez a nap a tiéd lett volna. De ahogy elkezdtem leírni rájöttem, hogy ez így feltételes módban nem igaz. Ez a nap most is a tiéd. Annyira vágyom rád és annyira a fejemben vagy hogy ebbe most nem fér bele senki más.

Régen csináltam már ilyet, egyedül itthon, filmeket nézve, a billentyűzeten klimpírozva és valami furcsa módon élvezve ezt, miközben folyamatosan jelen van a hiányod. Egyszer olvastam valahol ezt: "A nélküled töltött idő is veled múlik el." Na ez az, ez most pont egy ilyen nap.

Miután átküldtem az üzenetet rájöttem hogy ez tényleg nem ér. Nem lehet ilyet csinálni. De olyan sok dolgot csinálunk amit nem lehetne. Az sem lehetne hogy együtt vagyunk, nem lehetne hogy hiányozzunk egymásnak, nem lehetne hogy legszívesebben átpörgetném az időt addig a percig amikor legközelebb magadhoz ölelsz, semmit nem lehetne...

Átgondoltam a bélyeget, a pecsétet ami csak a tiéd, amit csak veled amíg ez tart. Nekem a csók is ilyen, de azt mondtad ennél valami keményebbet akarsz. Valami olyat ami tömény szex. Két dolog lesz. A torkom és a popsim. Ehhez a kettőhöz kell a legnagyobb bizalom és olyan fajta kapcsolat ami nem lehet bárkivel. (Ja, és a blog is ilyen. :-) )

Izgatna e ha erőszakosabb lennél?  Ezen is gondolkodtam. Nem, egyértelműen nem. Olyan szépen fogalmaztad meg tegnap. "Az működik ha ütsz, de közben simogatsz is, de az nem működik ha csak ütsz."  Furcsa dolog a bizalom, egyébként is vannak vele problémáim. És benned éppen ezt szeretem, hogy érzed hol vannak a határok, tudod mikor kell megállni, és pontosan tudod mikor jön el az ideje hogy kicsit kijjebb told ezeket a határokat. Fura hogy erre még soha senki nem jött rá rajtad kívül.

A különbözőségek vonzása pedig, hmmm... Azt mondtam nem hiszek benne hogy működhet, de közben meg itt van, tessék, működik. Talán azért mert a mi különbözőségeink hozzátesznek egymáshoz. Mert éppen abban különbözünk amire vágyunk a másikban, és mert ezek ellenére (vagy talán éppen miattuk) mégis hihetetlenül egyformák vagyunk.