Kábult a város a forróságtól, és éjszakánként annyira tömény és bódító a fehér virágok illata, hogy lehetetlen nem folyamatosan a szexre gondolni.  A testem már vészjeleket küld, furcsa módon csak ma délután jöttem rá hogy ezek elvonási tünetek. Próbáltam, de nem megy mással, nem akarok mást, legalábbis nélküled nem. Nem hiszem hogy nálam jobban ez meglephetne bárkit. Soha nem volt még ilyen. Az, hogy valaki másként fontos mint a többiek soha nem gátolt abban hogy rajta kívül mást is kívánjak. Ez most egy új, ismeretlen érzés, és egyelőre nem is tudok mit kezdeni vele, nem tudom hová tenni, nem tudom szeretni, de utálni sem.

Annyi mindet akarok elmondani, és olyan sok dolgot megkérdeznék. Olyan jó hogy mi tudunk beszélgetni, nem csak beszélni egymáshoz, hanem tényleg egymásra odafigyelve kommunikálni. Egyenrangú felek, hm, azt is csak nem régóta tudom, hogy ez mennyire ritka felállás. Mondhatnám hogy ez óriási mázli, és persze, nyilván benne van az is. De az sokkal inkább hogy mi mindketten tudtuk mit akarunk, és nem is értük be kevesebbel. A mázli inkább abban volt, hogy amikor megtaláltuk egymást szinte azonnal felismertük mindketten hogy a másik az akit keresünk.

Találkozzunk és dugjunk, megőrülősen, szenvedélyesen, fékevesztetten, játékosan. Majd beszélgessünk, és dugjunk újra, és beszélgessünk még többet, csókolózzunk, ölelj át és és szoríts magadhoz. Szeress, és hagyd hogy szeresselek.