Egyszer volt, hol nem  volt, a saját kis világában éldegélt a makacs királykisasszony aki nagyon sok minden akart lenni az élete során, csak éppen királylány nem.

Álruhát vett magára, hogy ne ismerjenek rá, szögre akasztotta a koronáját, nem akarta hogy mindenki lássa ki is ő valójában. Szedte a sátorfáját, és bár senki nem sütött neki hamuban pogácsát ő mégiscsak nekivágott egyedül a nagyvilágnak, elindult hogy megkeresse önmagát.

Szerencsés volt, mert szépnek született és igen hamar felismerte hogy ezzel komoly hatalmat kapott. Olyan életet élt amilyenre vágyott, megvolt mindene amit akart talán egyetlen dolgot kivéve. A kis királylány megszokta, hogy a fiúk keresik a kegyeit. Pedig ő nem volt velük kedves, sokat várt amiért keveset adott, jóval kevesebbet annál amit adni tudott volna, de azt látta hogy a fiúk már ettől is boldogok.

„Ó, rendben van – gondolta a királylány – ha nektek ennyi is elég akkor ennyit kaptok, nem többet.”

Mivel kicsit önelégült volt ezért tulajdonképpen élvezte hogy körülrajongják, még akkor is ha közben tudta hogy legbelül igazából nem ez az amire vágyik.

Teltek múltak az évek, és egyszer egy elvarázsolt nyár kellemesen hűvös vasárnap délutánján a királylány találkozott valakivel akiről már akkor tudta, hogy valamitől más lesz mint a többi.

Egy királyfi volt, egy igazi, olyan akivel a kis királylány addig csak az álmaiban találkozott.

Nem ígért neki csillagokat az égről, vagy kacsalábon forgó palotát, sőt, a királyfinak már saját királysága volt mindennel ami ezzel együtt jár.

Viszont annyira figyelt a királylányra mint előtte soha senki. Pontosan értette és érezte hogy mi az ami eddig hiányzott, és pont ezt adta.

Találkozást találkozás követett, és a királyfi meg a királylány egyszer csak fontosak lettek egymásnak. A királylány boldog volt, és azt vette észre hogy a világa tökéletessé vált, valahogy egyszerre minden a helyére került. Nem tudta, nem is érdekelte hogy meddig fog ez tartani, de azt érezte hogy most így nagyon jó. Belenézett a tükörbe és nem hitt a saját szemének. Királylány volt újra, teljes ragyogásában. Az a királylány aki nem akart lenni, de a királyfi mellett lassan, észrevétlenül visszaváltozott. Mert a királyfi nem erőltette, egyszerűen csak varázsolt, a királylány pedig varázsolódott.